Mi írtuk (a tantestület tollából eredt...)

Mit jelent nevelni?

A nevelés látszata

L    Nem nevel az a szülő, aki csak beszél a gyermekének, aki állandóan figyelmezteti és fegyelmezi.

L    Az sem nevel, aki gyermekét kényezteti, mindentől óvja, mindent megcsinál helyette.

L    Az sem neveli gyermekét, aki indulatosan, meggondolatlanul, szeszélyétől függően gyakran bünteti.

L    Nem tekinthető nevelésnek, ha a szülők egymástól eltérően szigorúak vagy engedékenyek, szélsőségesen eltérő módon jutalmaznak vagy büntetnek.

L    Természetesen szóba sem jöhet a nevelés ott, ahol a gyermekekkel nem törődnek, ahol legfeljebb akkor figyelnek fel, ha baj van a gyerekkel.

L    Még az sem mondható nevelésnek, ha a nevelésben érdekelt szülőknek nincs önálló elgondolásuk a gyermeknevelésről, s mindent úgy csinálnak, ahogy „az ő apjuk vagy anyjuk tett”.

Mi tekinthető nevelésnek?

A gyermeknevelés felelősségvállalás mindkét szülő részéről. Olyan felelősségé, amelyet végiggondolt célok jegyében vállalnak magukra. E felelős nevelésben nagyszülők is részt vesznek, ezért fontos, hogy közel azonosan válaszolni tudnak arra, „mire nevelnek”.

A tisztázott cél mit sem ér, ha a szülők nem tudják megtervezni és megszervezni a gyermeket is bevonva, annak tevékenységét, igazodva az egyes gyermekhez, fejlettségéhez, neméhez, életkorához, idegrendszeri alkatához.

Meg kell tanítani, hogyan alkalmazkodjon, milyen legyen a magatartása különböző helyzetekben, különböző emberekkel. De a gyerek akkor is nevelődik, ha mi nem gondolunk rá: lát, hall, felfogja, ami a családban és a családon kívül történik. A spontán hatások olykor mélyebb nyomot hagynak a gyerekben, mint a megtervezettek. Ezért azok a szülők nevelnek eredményesen, akik a spontán hatásokat is képesek megfigyelni, elemezni. Akik tudják, hogy a házi könyvtár, a rendszeretet, az otthon melege kitörölhetetlen hatású, és egy életre szól. Hasonlóan a trágárság és az igénytelenség is, mert a kisgyerek nem válogat a mintában: jót és rosszat egyaránt utánoz.

Azok a jó szülők, akik nevelnek, és azok nevelnek, akik tudják és teszik a dolgukat.

Kedves Szülők! Olyan témát boncolgatok most, mely sok embert elgondolkodtat, úgy a szakmában jártas óvodapedagógusokat, mint az érdeklődő, gyermekét jól nevelni akaró szülőket is. A gyermekrajzok üzenetéről, azok értékelhetőségéről küldök most pár gondolatot mindenki felé.

Mint tudjuk, a gyermekrajzokban (a felnőttekében is) olyan élmények, ismeretek, érzések és indulatok jelennek meg, amelyeket a gyermek szavakban nem tud, vagy nem akar kifejezni. Óvodáskorban a Mérei Ferenc által leírt „élménygondolkodás” a jellemző, amely abban jut kifejezésre, hogy az érzelmi és az értelmi összetevők nem választhatók el egymástól, összefonódnak a gyermek pszichikumában, tevékenységében.

A rajzolás sok mindenre jó:

• Feszültség levezető funkciót is betölt,
• A vágy teljesülést is kifejezheti,
• Önbizalomra, önismeretre tanít.

Egy óvónő számára sokat mond egy firka rajz, még többet egy emberalak vagy egy családrajz ábrázolás. Például az emberalak-ábrázolás összefüggést mutat az intelligencia fejlettségével, míg a családrajzban inkább az érzelmi viszonyok jelennek meg, az emberrajz az érzelmi fejlődés mutatója lehet. Mindezt Benkőné Zsemlye Erzsébet igazolta egy mélyreható méréssorozat után.

Fontos azonban, hogy egyetlen vizsgálat alapján semmiféle megbízható következtetést nem lehet levonni. Ismernünk kell a gyermeket, életkörülményeit, fejlődését, már területeken megfigyelhető jellemzőit. Egy rajzból való „vak diagnózistól” kifejezetten óvni szeretnék mindenkit. Ugyanis, az életkorban várhatónál gyengébb emberrajz még nem biztos, hogy az általános értelmi szint csökkenését jelenti. Előfordulhat, hogy a kevéssé esztétikus, sivár, alacsony szintű rajzos megfogalmazás éppen az érzelmi sérülés jele. Vagyis nem az intellektuális képességek elsődleges elmaradásáról van szó, hanem például a fokozott szorongás miatt a gyermeknek egyszerűen nincs kedve, motivációja rajzolni. Nagyon összetett, nehéz dolog a gyermekrajz-elemzés. Sokszor látjuk-halljuk a televízióban, rádióban, hogy gyermekpszichiáterek, pszichológusok hozzáértő módon sok következtetést tudnak levonni gyermek rajzaiból (például pedofília és más bűncselekmények kapcsán …). Néha még bizonyíték is lehet egy-egy per kapcsán, mikor a gyermek sorsáról kell dönteni. De ezekben az esetekben is a szakember nem csak egy rajzból vonja le következtetéseit, hanem többet rajtoltat a gyermekkel, közben beszélgetnek, próbálja a gyermeket több oldalúan megismerni.

Mint óvodapedagógus, Önöknek azt ajánlom, hogy semmi esetre se essenek kétségbe, ha úgy érzik, gyermekeik rajza nem a legkifejezőbb, vagy a legszebb. A szidással, netalán negatív, cinikus jelzők használatával („Hát ez még mi?”, „Jézus Mária, de ronda vagyok ezen a rajzon!”, „Nem lila a veréb…”) csak rontunk a helyzeten.

Hogy megkedveltessük vele a rajzolás, először is biztosítsunk számára eszközöket (festéket, zsírkrétát, sok színes ceruzát), megfelelő papírt (ne újság szélén, fecnin kelljen rajzolnia). Tiszteljük meg a gyermeket, hogy szép, tiszta lapon alkothasson, és válogathasson az eszközök között. Rajzait ne a gyermek szeme láttára dobjuk ki. Gyűjtsük dossziéba, írjuk rá, hogy mikor készítette. Mikor felnőtt lesz, olyan jó lesz újranézegetni egy-egy zord téli estén, az unokákkal együtt, mit is alkotott 4-5 évesen a mi „kis” csemeténk. Legyen otthon egy hely, ahová egy kis időre kitesszük az aktuális munkáit, és együtt gyönyörködhetünk benne (például a konyhában a hűtőre, parafatáblára, lambériára…, vagy a gyermek szobájába, vagy saját szobánkban az ágyunk közelébe). Higgyék el a gyermek boldog lesz, ha látja, rajzait értékeljük, és jön akár kérés nélkül is az „újabb termés”, rajzai egyre szebbek és kifejezőbbek lesznek.

Nem kell szomorkodni, csak dicsérjük sokat, adhatunk ötleteket, amit vagy elfogad vagy sem, de mindig a jó szándék, a pozitív megerősítés vezéreljen minket. A nyári szünetben, esős napokon adjunk lehetőséget, hogy festhessenek, mázolhassanak, gyurmázhassanak…

Meglátják, jó lesz, a gyermekek szívesen használják az önkifejezés e módját.

Jó nevelést, jó mókát:

Barnáné Márta